Bűnöztem, de durván…

Augusztus 29-szeptember 15.

Megfordult a fejemben, hogy inaktívvá teszem a blogot egy időre, ugyanis nemcsak hogy időm és/vagy energiám nincs sem írni, de még hozott dolgokat sem posztolni, hanem nagyjából mindent vásároltam az elmúlt három hétben, ami a tiltólistámon szerepel…

Igen, még ruhát is vettem, és magamnak…

Tehát teljes kudarc, totál bukás…

Persze mindenre van ésszerű ok és magyarázat, de mégis… Na mindegy, szóval az úgy volt, hogy…

Lakberendezés – az új élethelyzetnek köszönhetően albérletbe költöztem, és bár ez egy részben bútorozott lakás, használati tárgyak és eszközök természetesen nincsenek. Igyekszem minimálisra csökkenteni most is a vásárlást: nemrég elhoztam otthonról – a szülői házból, mely most legutóbb két és fél hónapig volt a székhelyem – mindent, amit nyár elején odavittem, sőt azt kértem az otthoniaktól, hogy amit nem használnak, vagy amiből feleslegesen kettő van, azt – legalább egy időre, amíg nem kapok fizetést – adják kölcsön nekem. Így is volt azonban néhány dolog, amit meg kellett vennem, de erről később részletesebben.

Ruha és táska – 1, azaz egy ruhadarabot vásároltam magamnak, egészen pontosan egy egyszerű, fekete színű nyári ruhát, éspedig azért, mert már nem bírtam a pesti hőséget. Amikor összepakoltam a cuccaimat még augusztus végén, úgy gondoltam, hogy megleszek egy rövidnadrággal, néhány hosszú, bokánál felhajtott farmerral, néhány pólóval, egy pulcsival és egy farmerkabáttal… Nem számítottam rá, hogy még szeptember közepén is ilyen trópusi hőség uralkodik majd fővárosunkban. Amikor már napok óta rohangáltam a városban kocsival és gyalog, és még az esti hűvösben is majd megsültem, és még tervben sem volt hogy lesz alkalmam hazamenni vagy hogy kapok otthonról segélycsomagot (amiben lesz esetleg 1-2 ruha), egy jelmezbeszerző körúton rámkacsintott ez az egyszerű fekete ruhácska… És elég könnyen odaadta magát: ezernyolcszáz forintba került… 😉

1, azaz egy darab táskát vásároltam, mentségemre legyen mondva, ezt sem azért, mert megtetszett és nem tudtam ellenállni. Az történt, hogy az egyik bevásárlóközpont kellős közepén az egyik üzletből kilépve a kezemben maradt a hátizsákom cipzárának a nyelve, amint azt épp behúztam. Először ki sem bírtam nyitni, de tudtam, hogy ha sikerül, akkor viszont bezárni nem tudom majd mivel, és ott állok majd egy hátizsákkal, melynek tartalmát máshogy – összehúzó zsinórral, patenttal vagy bármivel – sem fogom tudni elrejteni a – jobb esetben csak – kíváncsi szemek elől… Ráadásul mindez reggel történt, egy csomó elintézni való dologgal aznapra, és nem volt időm hazamenni egy másik táskáért. Igyekeztem nem a legdrágább üzletet választani, és mindenképp hátizsákot akartam, ez sokat jelent amikor az összes vállamon hat zsák ruhát kell cipelnem. Végül a második boltban találtam egy méretben is megfelelő és elég erősnek tűnő táskát hétezer forintért…

Könyv – ez még nagyon friss, ma vettem meg Marie Kondo – Rend a lelke mindennek című könyvét, melyet már említettem korábban. Most, hogy új helyen lakom, úgy érzem, tiszta lappal indulhatok, és még az elején kell teljesen  magamévá tenni az új szemléletet, hogy ne kelljen majd ebben a lakásban is szortíroznom… Igaz, hogy otthon a szülői házban még vár rám nehány zsák és doboz, illetve egy csomó könyv, de azokat is majd az új könyvből tanultak alapján szeretném átválogatni és helyükre tenni. A legfontosabb, hogy nem akarok fölöslegesen bútorokat – és semmi mást – vásárolni. Ezen kívül nem csak az enyém a könyv, tovább fogom adni a családom többi tagjának, azt hiszem mindenkire ráfér egy kis rendszerezés. Így összességében úgy gondolom már most  is, hogy jó befektetés volt ez a könyv háromezer forintért még akkor is, ha újabb pontot buktam el ezzel a tiltólistámról…

Azért nem lőttem (még) ki minden kategóriát, dekorkozmetikumot és elektromos kütyüt nem vásároltam – pedig egy mikró és egy mosógép kelleni fog…

 

A tizedik-tizenegyedik hét

Augusztus 17-28.

Ha a kilencedik hétre azt írtam, hogy micsoda hét, nem is tudom milyen szó illene az elmúlt két, de főleg az utóbbi egy hétre… Őrült, izgalmas, csodálatos, hihetetlen, fantasztikus, elmondhatatlan, leírhatatlan, felülmúlhatatlan…

Egy ideig úgy tűnt, hogy az új, vendéglátós munkával egyenesbe jönnek a dolgok és végre megnyugodhatok, de aztán az a kis hang azt súgta, hogy legyek kiváncsi és bátor, merjek nagyot lépni, és ne elégedjek meg az első szembejövő lehetőséggel. Így a múltkori 180 fok után újabb 180 fokos fordulatot vett az éltem, de nem ugyanoda lyukadtam ám ki!

Legutóbb ott hagytam abba, hogy összejött a másik meló. Bő egy hét volt arra, hogy minden elintéződjön mire kezdeni kell: autó, albérlet, telefon. A mérleg nem túl jó: két nappal korábban lett telefonom, az albérlet és az autó viszont nem akart összejönni… Aztán egy nappal korábban lett autó, és mostmár a lakásprojekt is jó úton halad. Szerencsére van segítségem – enélkül ez az egész nem sikerült volna, örök hála ezért a családomnak! Mostmár Budapesten élek, autóval járok (Igen, Budapesten!!! Igen, én!!!) és az egyik tévécsatorna egyik műsorához szerzem be a ruhákat.

De lássuk a piszkos anyagiakat… A munka miatt szükségem van egy díjcsomagra korlátlan beszélgetéssel és sok nettel (valóban, ez már az első két napban kiderült, hogy enélkül nem megy). Vettem mellé telefont is, mert egy ilyen nagy csomagnál havi kétezer forintba kerül, és a négyéves leharcolt készülékem használhatatlanul lassú, a másik pedig, amelyik szervizben volt, ugye majdnem annyiért javítható, mint amennyiért két éve vettem…

Az autó megint csak elengedhetetlen a munkához, hiszen össze-vissza kell rohangálnom a városban, aztán a több zsáknyi összeszedett ruhát kivinni a stúdióba. Ehhez óriási segítséget kaptam a családomtól, ők előlegezték meg nekem az autó árát, melyet néhány havi fizetésből törlesztek majd nekik.

Az albérlet is sínen van, addig egyelőre rokonoknál kaptam egy matracot, remélhetőleg 1-2 héten belül kiköltöznek a jelenlegi lakók és birtokba vehetem a kis lakást.

Igen, mindezek nem csekély anyagi vonzattal járnak, de elég jó fizetést kapok majd ahhoz, hogy ha mindezt kifizetem, illetve még élek is a fővárosban, még mindig több marad, mint ha a vendéglátást választottam volna.

Így most még inkább oda kell figyelnem, hogy miket vásárolok, mert a több pénz jobban húzza majd a zsebem, és nyilván könnyebben mondhatnék igent bármire. Igaz, amíg nem kapok fizetést, de még utána is, amíg nem törlesztem a kölcsönt a családomnak, addig akkor is nulla forint lenne az extra költőpénzem, ha nem lenne a fogadalmam. A kihívásomnak köszönhetően azonban az a bizonyos extra költőpénz a perselybe megy majd!

Mondanom sem kell, hogy ruhát azóta sem vásároltam, az elektronikai eszközök kategóriába búcsúzott egy telefon, de csak a munka miatt, és hát autót sem nagyon terveztem vásárolni az elkövetkezendő nehány évben, de úgy alakult, hogy ez is munkaeszköz lett…

Mindent összevetve pedig fantasztikus ez az egész, a legjobb dolog, ami valaha történt velem! ❤️

 

 

A kilencedik hét +1 őrült nap – Van meló 2.

Hát micsoda hét volt ez! És aztán micsoda hétfő! Őrület! De kezdem az elején…

Ez a munka előtti utolsó szabad hét elég mozgalmasra sikerült. (Aztán majd kiderül a végére, hogy tényleg ez lesz-e a munka előtti utolsó hét, és hogy ennél sokkal több dolog történhet akár néhány óra alatt is…)

A munkakezdéshez sikerült mindent elintéznem, az orvosi vizsgálat egy részét én fizettem, ezerhétszáz forintot, más kiadásom ezzel kapcsolatban nem volt.
Megint jutott a hétre egy “titkos megbízás”, így el kellett mennem fodrászhoz, és most engedtem, hogy kibontakozzon: vagy 15 centit vágott a hajamból. Gondoltam, kipróbálom, milyen, ha egyenesre van vágva, hát most rájöttem, hogy miért nem volt ilyen fazon már vagy száz éve: sok és vastag szálú hajam van, és alapból teljesen kezelhetetlen (legalábbis elég sok időráfordítással jár, hogy bárhogy kinézzen), nem még ha egyenesre van vágva. Igyekszem nem elveszíteni a türelmem és újra beülni a székbe, hogy tépett fazont kérjek, bár az előző kört hetven százalékban megtérítik, és amúgy is be volt tervezve egy hajvágás, igaz csak őszre, és kérdőjellel…

Tettem egy, a kihívásom szempontjából eléggé megkérdőjelezhető dolgot: kicsit felturbóztattam a szempilláimat… Volt már így egyszer négy hónapig, szerettem, de aztán nem tudtam oda járni, ahol csináltattam, máshol pedig nem akartam. Most viszont újra itt vagyok, úgyhogy rászántam magam (és egy bizonyos összeget)… Igen, ez konkrétan nincs a tiltólistán – mondjuk sok minden nincs rajta -, de ez nem lehetne kifogás. Mégis, ez egy kis önbizalom-tuning nekem, plusz nem kell szempilla-göndörítőt, szemfestéket és szempillaspirált használnom. (És nem mellesleg nem folyik le a festék, hogy úgy nézzek ki, mintha bemostak volna egyet… 😀 )

Most, hogy már van munkám, kicsit többel akartam beszállni a háztartás költségeibe, ezért most többet költöttem élelmiszerre, mint eddig, plusz gyógyszertárban is voltam (itt részben egészségpénztári kártyával fizettem).

Aztán szombaton újra felkerekedtem, és kimentem a zsibvásárba, most nem ment olyan jól, mint a múltkor, de azért nem panaszkodom: nyolcezer-ötszáz forinttal tértem haza.

Tesóm el akart hívni moziba, a Rossz Anyák című filmre, aztán mivel a munka miatt tréningre kell utaznom, szomorúan nyugtázta, hogy hát, ebből sem lesz semmi. Úgyhogy megleptem (kábé öt percig tartott, mire kitalálta, hogy mire készülök), és szombaton elvittem én őt (ha már úgyis lesz munkám, plusz “kaszáltam” a zsibvásárban, plusz a mozi esetleg időnként megengedett). Aztán bementünk még a drogériába (csak olyat vettem, ami elfogyott és ezért pótolni kell: vattakorong, szösztelenítő henger és kézfertőtlenítő gél) és a szupermarketbe élelmiszerért, így egész nap összesen nagyjából a délelőtt megkeresett összeget költöttem el. Nem is rossz! 😉

A vasárnapom készülődéssel telt, szépen KonMarisra hajtogattam a ruháimat (próbaképpen, egyébként a szekrényemben még csak a pólóim vannak így hajtogatva), kis flakonokba töltögettem a fürdőszobai dolgokat, és bepakoltam a táskámat a másnapi indulásra.

Egyszer csak azonban egy vékony kis hang elkezdett egyre hangosabban szólongatni az emlékezetem legmélyéről, mert a szombati mozizáskor tesóm elejtett egy fél mondatot, miután a régi kollégája munkát ajánlott neki, ő azonban most a két pici miatt nem  tud dolgozni: “Nemhogy elvállalnád te!” Persze én az ilyesmikre csípőből azt szoktam válaszolni, hogy “Á, nem…”
De ahogy az a vékony kis hang egyre erősödött, elkezdtem játszadozni a gondolattal: mi lenne, ha nem megint egy kereskedelem/vendéglátás/iroda tengelyen mozgó, kétműszakos munkám lenne havi 140 nettóért, mi lenne, ha sokkal lazább, szabadabb lenne az életem és belekóstolnék valami teljesen új dologba, ami félelmetes ugyan, mert csomó olyan dolgot tartalmaz, amit még soha nem csináltam, de annyira izgalmas, és teljesen más világ, háromszor annyi fizetésért… Tesóm már dolgozott ebben, és ha nem gondolná úgy, hogy meg tudom csinálni, akkor nem vetette volna föl az ötletet.
Úgyhogy rákérdeztem, telefonált kettőt, és kilencvenvalahány százalékban tutinak tűnt a dolog. Biztos választ azonban csak hétfő délelőttre ígértek. Itt jött a kérdés, hogy mi legyen a vendéglátós melóval, amit másfél hete vállaltam el, azóta készülök rá, és már becsomagoltam, mert másnap utazom, kezdenem kéne a munkát… Mivel nem akartam két szék közül beesni az asztal alá, ma reggel fogtam a cuccomat, és elindultam a tréningre. Nagyon reméltem, hogy az a telefon – akár igen, akár nem a válasz – megérkezik, mielőtt beérek a szállásra és az irodába… De nem. Akármennyire utálom bonyolítani a dolgokat, az élet megteszi helyettem sokszor. Becsekkoltam, és már elkezdtük az ismerkedést, majd negyven perc múlva hívott tesóm. Így hamar le is léptem ebédszünetre, és végre megérkezett a várva vált válasz: igen, menni fog az a másik meló, két hét és lehet kezdeni! Hihetetlen érzelemkavalkád volt bennem, egyrészt kirobbanó öröm a rám váró megbízás miatt, másrészt őrült izgalom a rám váró újabb változások miatt (megint költözés, felkészülés), nem beszélve a páni félelemről a kolléga miatt, aki rám várt, hogy visszatérjek ebédszünetről, és akinek el kellett mondanom, hogy ennyi volt, én egy órát töltöttem a cégnél, köszönöm, de most mennem kell. Nem, végül nem léptem le szó nélkül (bár megfordult a fejemben, hogy megfutamodok…). Visszamentem, és nagy vonalakban elmondtam, hogy miről van szó. Sajnálom, mert én komolyan gondoltam és teljesen odatettem magam, és ha nem jön ez a másik lehetőség, lehet, hogy éveket húztam volna le itt is teljes odaadással… Nagyon szimpatikusak voltak, az első telefonhívástól az e-maileken és most a találkozáson át a búcsúig, de azt hiszem, megértették. Jó lett volna, ha két nappal korábban jön a másik megkeresés, de szerencse, hogy nem egy héttel később érkezett… Így hát mentem is, meg nem is, dolgoztam is meg nem is, aztán öt óra vonatozás után hazatértem, hogy gyorsan továbblépjek egy még izgalmasabb fejezethez!

Mindezek fényében nem csoda, hogy ma belehúztam az “értelmetlen” költekezésbe: vonatjegy oda-vissza, tömegközlekedés, tízórai, ebéd, és hazafelé még egy újabb pezsgőt is vennem kellett, hogy ünnepeljünk. 😀 Aztán itthon közölte a családom, hogy tévedek, ha azt hiszem, hogy ezzel az új munkára koccintunk… Az majd a következő lesz, ez most a “mégsem ott fogsz dolgozni”pezsgő… 😀

 

A nyolcadik hét – Van meló!

Augusztus 1-8.

Megosztottam már a szuper hírt, hogy megkaptam a munkát, és ez bizony óriási változást fog hozni a kihívásomban. Lesz pénzem – ha nem is sok, de mindenképp több, mint most -, szóval nagyon észnél kell lennem. Nem is azért, hogy betartsam, amit megfogadtam, mert nyilván nem fogok az első fizetésemből gardróbot frissíteni vagy épp három új magazinra előfizetni. (Tényleg, erről nem is volt még szó, de van egy előfizetésem. Nagyjából két évvel ezelőttig három is volt, de kettőtől aztán megváltam.)

Szóval a fogadalmamnak a “minden más tekintetben is minimálisra csökkentem a kiadásaimat” részére kell majd jobban vigyáznom, mert könnyen el tud ám szaladni velem az a bizonyos ló, és abban nagyon jó vagyok, hogy megmagyarázzam (saját magamnak), miért is van szükségem mindenféle dolgokra…

Múlt héten például szemvizsgálaton voltam, és azt mondta az orvos, hogy kissé száraz a szemem, használjak műkönnyet. Ha orvos mond valamit, azt általában igyekszem komolyan venni… Úgyhogy még ott az optikában beszereztem egyet… a drágábbat, ami állítólag sokkal jobb minőségű – hiszen nem mindegy,  mi kerül a szemembe – az viszont biztos, hogy nem egy, hanem három hónapig használhatom felbontás után. Gyógyszertárban vagy drogériában nagyjából harmad ennyiért vehettem volna olyat, amit egy hónap után kidobhatok, mert lejár a szavatossága. Mindezek ellenére talán mégis szétnézhettem volna, mielőtt megvettem ezt négyezerért… Főleg, hogy talán csak több vizet kellene innom, hogy ne legyen olyan száraz a szemem (melynek komoly tüneteit egyébként nem is érzem…)

Szóval most újra leszögezem, hogy minden vásárlást le fogok itt írni – ez remélhetőleg valamennyire visszafogja majd a kisördögöt -, legvégső esetben azért az elég jó érv, hogy “ha megveszed, le is kell majd írnod”. Sokaknál ezért működik a fogyásnapló. Talán nekem is bejön majd ez a NemVásárolok blog… 😉

Lássuk, mi volt még a héten: megint sikerült két “titkos munkát” szereznem, úgyhogy ez újra egy kis plusz a jövő hónapra (bár akkor már fizetésem is lesz).
Egészen péntekig csak az interjún voltam, és egy ingyenes koncerten a család aprajával. Közben megérkezett az álláskeresési járadék, illetve befizettem az egyik biztosításomat.

A szemvizsgálat ötezer forint volt, utána sétáltam egyet a városban, amíg tesómra vártam… Bűnöztem: vettem anyukámnak egy nagyon cuki mintás táskát a gyűjteményébe (használt, de nagyon jó állapotban van), egy ezres volt, és nagyon örült neki. 🙂

Aztán elmentünk bevásárolni a hétvégére. Van nem messze egy ital nagykereskedés és egy diszkont, tudtuk, hogy léteznek, de csak nemrég fedeztük fel őket igazán… Én is vettem két hajfestéket, darabját hatszáz forintért (ez nagyon jó, a régi városomban is ennyiért vettem a kis forintos boltban, miközben drogériákban és szupermarketekben ezer forint szokott lenni, vagy esetleg nyolcszáz, akciósan), és ha már ilyen jól alakultak a dolgok, hogy hamarosan újra munkába állhatok, két üveg pezsgővel leptem meg a családomat.

Egészségünkre!

 

A hetedik hét – munka és interjú

Július 25-31.

Erre a hétre végre két munkával kapcsolatos bejegyzés is volt a naptáramban, majd hirtelen lett még kettő… Merthogy van egy titkos, 007-es küldetésem, amiről sajnos nem árulhatok el többet, különben… A lényeg, hogy időnként – amikor ráérek, most pedig nagyon ráérek – jelentkezem, és ha úgy van, kiválasztanak egy-egy feladatra. Fontos és komoly dologról van szó, de egyébként nem nagy meló, nem is fizet túl sokat – és semmi köze a szexhez! 😀 A vicc az, hogy bár szinte folyamatosan jelentkezem a munkákra, most mind a három esetben ők kerestek meg, ráadásul a második két felkérés között nagyjából fél perc telt el, soha nem volt még ilyen, és olyan sem, hogy egy hétre három munkát is kaptam volna. Sőt, valójában két nap alatt bonyolítottam le őket, tehát az egyik napra kettő is esett, de hát aki tud, az tud! 😉 Ahogy mondtam, elég szerény összeget kapok egy-egy ilyen munka után, de sok kicsi sokra megy!

Aztán a harmadik napon végre sor került az első állásinterjúra. Egy divatáru üzletről van szó… Bár nem terveztem újra kereskedelemben dolgozni, nincs túl sok lehetőség itt vidéken, ezért beadtam a jelentkezésemet néhány ilyen jellegű helyre is. Ez egy dekoratőri, vezetői pozíció, ehhez képest nem fizet túl jól – bár még mindig jobban, mint egy eladói munka -, viszont teljesen ledöbbentem, amikor a munkaidő-beosztást elmondták: hétfőtől péntekig reggel kilenctől este hatig! Persze, tudom, hogy a termékprezentációt, a kirakatot meg a poszterek kihelyezését nem lehet este és hétvégén, a legnagyobb tömegben csinálni, de álmomban sem gondoltam, hogy a kereskedelemben (és főleg egy plázában) létezik olyan, hogy csak hétfőtől péntekig dolgozik az ember és csak nagyon kivételes alkalmakkor marad nyolcig, zárni a boltot, vagy megy be hétvégén… Így már sokkal szimpatikusabb a dolog, majd meglátjuk, hogy ők is annak találtak-e engem, én elég magabiztosnak éreztem magam az interjú alatt – bár ilyenkor szoktak nagy pofára esések érni… 😀

Viszont már megvan az időpontom a “zsíros meló” találkozóra, ez egyébként még rosszabb, mint a kereskedelem (nem, még mindig nem szexmunkáról van szó 😀 ), de ez is vezetői pozíció és már a kezdő fizetés is egész jó, szóval szuper lenne, ha összejönne! (Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de erre sem én jelentkeztem, hanem ők látták meg az önéletrajzomat, amit feltöltöttem az álláskereső portálra, és felhívtak…)

Szóval ujjakat keresztbe! 🙂

 

A hatodik hét – Szülinapok!

Július 17-24.

Túl vagyunk a szülinapokon – ezen a héten négy is volt! 🙂 Torták, gyertyák, ünnepi ételek, italok és Halász Judit jellemezte ezt az időszakot minden mennyiségben… meg persze ajándék ajándék hátán. És minden volt, ami egyébként a tiltólistámon van: könyvek és elektronikai kütyü (smoothie mixer) ajándékba, ettünk étteremben (anyukám minden évben erre tartalékolja a cafetériáját ❤ ) de idén nem vettünk tortát, hanem itthon gyártottuk őket. Igen, ez a legmegfelelőbb kifejezés, lassan cukrászdát is nyithatunk: volt fekete szedres joghurttorta zabkeksz alappal, sütés nélküli mindenmentes kókusz-málna torta (kókuszliszttel, kókuszpehellyel, kókuszvirág-cukorral) és habcsókos citrompite passiógyümölcs pürével. ❤ ❤ ❤

Mivel minden ajándékot időben, előre megvettem – legkésőbb egy héttel az “ünnepek” előtt -, már csak egy virágot kellett vennem a héten, és tényleg semmi másra nem költöttem.

Köszönet a családomnak, akik nélkül ez nem így lenne, albérletet, rezsit, étkezést fizetnék, és pénzügyileg (is) sokkal nagyobb bajban lennék, mint amekkorában vagyok. Így azonban, hogy csak a “kötelezőket” (biztosítások, egészségpénztár) és alkalmanként egy-egy kisebb bevásárlást finanszírozok, és közben érkezik az álláskeresési járadék, amihez hozzátettem a zsibvásárból szerzett, illetve a szülinapra kapott pénzt (nem, nem szorult helyzetem miatt, hanem már régóta így van: a “gyerekek” pénzt is kapnak), lassan kievickélek (nahát, milyen vicces ez a szó, még sohasem írtam le 😀 ) a partra, és nem lesz már mínuszban a bankszámlám. (Amely előjel ugyebár úgy került oda, hogy nem volt elég tartalékom, amikor fel kellett mondanom, és nem sokkal később be kellett fizetnem az éves biztosításomat, miközben másik kettő havonta esedékes…) Nehéz időszak ez, de amint egyenesbe jönnek a dolgok, mindent pótolok!

Remélem, hogy hamarosan így lesz, mert megérkeztek az első pozitív visszajelzések a megpályázott állásokkal kapcsolatban…

 

Az ötödik hét – Nyár van!

Július 9-16. – Zsibvásár, borfesztivál és szülinapok

Zsibvásárral kezdtem a hétvégét, azt már leírtam, hogy hogyan készültem rá, de egy részletes beszámoló lesz még róla hamarosan. Itt most csak annyit mondok, hogy minden várakozásomat fölülmúlta, és elég szép összeget kaszáltam, úgyhogy megyek a következő hónapban is, és már izzítom a családot, hogy ők is kezdjenek lomtalanítani!

Az a nap jó hosszúra nyúlt, a vásár miatt hajnalban keltem és még aznap este mulattunk is kicsit, szóval hajnalban feküdtem le. A család egy részével kimentünk ugyanis a helyi neves borünnepre. Nagyon jó volt elvegyülni a tömegben, ismerős és ismeretlen arcokat látni, akik szintén azért jöttek, hogy finom borokat kóstoljanak és jól érezzék magukat. Mi is ettünk-ittunk, igen, ez nem olcsó mulatság, de néha ki kell mozdulni, és inkább havonta egy ilyen, mint hetente egy bevásárlókörút! Most apukánk volt a “főszponzor”, én az otthon maradóknak gondoskodtam vásárfiáról két csomag macaronnal. Elsőre elég borsosnak tűnt az ára, de egy ilyen rendezvényen ezen nem lepődik meg az ember lánya, és jobban utánaszámolva kevesebbért adták darabját mint pár éve egy neves pesti cukrászdában…

Ahogy az előző posztban írtam, július közepe nálunk kicsit olyan, mintha karácsony lenne, mert öt szülinapot ünnepelünk két hét alatt, és ebből kettőt egy napon!

Munka ügyben sajnos nincs előrelépés, így biztos bevételi forrásomat továbbra is az álláskeresési járadék jelenti, és idén sem vihetem trópusi utazásra az ünnepelteket. Még szerencse, hogy egyébként az egyik én vagyok, így máris csak négy ajándékról kell gondoskodnom öt helyett… 😉
Sőt, mivel a mostani időszakra is voltak tartalékaim, már csak két családtagnak kellett vásárolnom!

A legkisebbnek is volt egy korábban beszerzett póló a tarsolyomban, és könyvet terveztem még mellé venni. Találtam egy nagyon jó sorozatot, melynek minden oldalán kinyitható fülek vannak, odavan az ilyenekért (van egy nagyobbaknak való ilyen könyv a házikönyvtárban, de ezt csak “szülői felügyelet mellett” nézegetheti), majdnem kétfélét is vettem belőle, de aztán – a kevesebb több jegyében – csak az egyiket hoztam el. Még szerencse, mert aztán kiderült, hogy néhány hasonló könyve most egy ideig még ki van iktatva, mivel letépkedte azokat a bizonyos fülecskéket… Nem akartam, hogy a meglepetésem így a “hoztam is ajándékot, meg nem is” kategóriába essen, ezért másnap vettem neki egy “pici praclikba való strapabíró könyvecskét” is. ❤

Sajnos meg kell hogy említsem – nem akarok kihagyni egy vásárlást sem -, hogy végül mégis költöttem olyasmire, amire nem akartam… Még mindig ajándékról van szó, és már megint a jó szívem és a segítő szándék vezérelt, amikor egyik családtagomnak felajánlottam, hogy mivel úgyis megyek vásárolni, én megveszem az előre megbeszélt játékot, és majd utólag rendezzük a dolgot, vagyis kifizeti nekem az árát. Hát, az egésznek csak az általam vállalt része történt meg, és úgy tűnik, ez már így is marad. Nagyon bosszant a dolog, egyrészt mert én enélkül is elég ajándékkal készültem, és most főleg nem engedhetem meg magamnak a plusz költekezést (hatezer forintos dologról van szó). Másrészt egyszer már jártam így vele, csak akkor nem helyette vásároltam, hanem egy nagyobb értékű ajándékot vettünk vagy négyen közösen, és az ő részét akkor sem kaptam meg. Én soha nem tudnám ezt megtenni senkivel, inkább többet adok, de semmiképp sem maradok adós, vagy pedig nem vállalok be olyat, amit nem tudok teljesíteni… Szomorú vagyok, hogy ezt egy hozzám közel álló ember tette meg, de mindegy, túl kell lépnem rajta, viszont többet nem sétálok bele ilyesmibe, tanultam a leckéből… 😦

Visszatérve a jó dolgokhoz: anyukámnak ha jól emlékszem, még novemberben vettem egy táskát, valószínűleg a névnapjára vagy karácsonyra, de végül mindkettőre mást kapott, így most jól jön, hogy csak elő kell venni. Áprilisban pedig egy krémet rendeltem neki, – amit tudom hogy szeret és már nagyon régóta használ – mert egy másik termékkel együtt akkor olcsóbban kaptam meg. Ezeken kívül vannak még kisebb meglepetések elraktározva, lehet, hogy későbbre is marad…

Tesómnak több ötlete is volt, de mivel ő maga sem tudta eldönteni, melyik ajándékot szeretné legjobban, először arról volt szó, hogy pénzt kap mindenkitől. Aztán a múltkor a könyvesboltban talált valamit, ami nagyon megtetszett neki (az lett volna a csoda, ha nem így történik, mert nagy könyvmoly). Akkor nem vette meg, és remélem, azóta sem, mert én igen… Interneten rendeltem meg, bolti átvételt kértem, és a mesekönyvért korábban kapott pontokat is felhasználtam, így összesen ötszáz forintot spóroltam. Ennek örömére még egy színesceruza-készletet is vettem neki, mivel egy kreatív-stresszoldó könyvről van szó. Így  nem csak borítékokat kap végül, hanem “igazi” ajándékot is.

Mindezeken kívül csak kisebb vásárlásaim voltak a héten: élelmiszer – felvágott, zöldség, vaj és kenyérfélék az ábécében, joghurt és kakaó a pékségben, és tönkölyropi meg kölesgolyó a drogériában -, illetve kontaktlencse-folyadékot kellett vennem, mert hamarosan el fog fogyni. Szóval semmi textil és semmi fölösleges!

Kezdhetem is az ajándékcsomagolást! 🙂

A negyedik hét – Kötelezők

Július 1-8.

Ismét egy egészen “csendes” hét van mögöttem, magamnak semmit nem vásároltam, bár költöttem azért. A hó eleji kötelezők megvoltak: biztosítás, bankszámla havidíj, illetve a hitelkeret éves díja.

Ami nagyobb falat: ilyenkor van évfordulója az egyik biztosításomnak, melynél éves díjfizetés van, így nem havonta kell pár ezer forintot elkülönítenem, hanem évente egy nagyobb összeget. Most, hogy nincs munkám, ez még sokkal megterhelőbb mint egyébként, és így már tényleg teljesen mínuszban vagyok. Nem sokat javít a mérlegen, hogy megjött az álláskeresési járadék az első 14 napra – sajnos épphogy a harmadát teszi ki a befizetett éves díjnak. (A biztosításaimról később.)

A héten volt két egész napos utazás, ahová nem tudtunk magunkkal ennivalót vinni, ezért egyik alkalommal péksüteményt vettem, illetve az ebédet mindkétszer én fizettem Szép-kártyáról.

Egy ideje gondolkodtam, és végül arra jutottam, hogy leszedetem a géllakot, hát, megtörtént. Jó érzés most újra látni a körmeimet a maguk természetes valójában – bár eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz még (gél)lakk rajtuk. Meglátjuk, meddig bírom így, volt azért oka, hogy évek óta három-négy hetente gél-lakkoztattam: az egykori munkám miatt – por, szöszök, papírdobozok – sokszor úgy nézett ki a kezem, mintha egész nap homokoztam volna, bármilyen mezei körömlakk pedig nagyjából fél napig bírta… 😀 Mostanában nem akarok erre sem költeni, és ahogy korábban kiszámoltam, ez is nagyjából ötvenezer forintot tesz ki egy évben. Van 4-5 féle körömlakkom, de a kezeimre nem akarom ezeket rákenni, mert fél nap szárítgatás után (és sokszor ennek ellenére is párnahuzat-minta lenyomattal ébredve 😀 ) egy nap múlva úgyis lepattognak, szóval ezeket továbbra is csak lábra használom majd. A körömlakk-nélküliség miatt viszont most lehet, hogy venni fogok valami körömpolírozót, mert szeretném, ha nemcsak természetesek, de szépek is lennének a körmeim. 🙂

A második-harmadik hét – Csalok!

Június 16-30.

Nem, nem vásároltam ruhát, kiegészítőt és semmi nagyobb dolgot… igazából kisebbet sem nagyon.
Mindössze a következőkre költöttem június második felében: apák napja alkalmából tesómmal egy doboz Stühmer édességet és egy üveg jó bort vettünk apukánknak. Voltam manikűrösnél, ahol háromezerért új géllakkozást kaptam – az előző amúgy nagyon jól teljesített, 4 hétig bírta! Gondolkodom egyébként, hogy erről is lemondjak-e, majd még meglátom. Aztán befizettem a húszezer forintos havi nyugdíjbiztosítást (erről később többet), és a pékségben is bevásároltam egyszer. Ezen kívül megint kávéztunk egyet tesómmal, de most Szép-kártyával fizettem (a múltkor nem volt rá lehetőség). Ennyi.

Hát, igen, most marha büszke lehetnék magamra, mert ez tényleg nem sok. Viszont az is egyből kiderül a fentiek alapján, hogy most épp nem vezetek háztartást…
Nemrég még nem így volt, azonban ahogy a legelső bejegyzésben is írtam, sok minden változott körülöttem mostanában. Vége lett a kapcsolatomnak, és mivel a szerelmen kívül csak a munkám kötött abba a városba, így a másodikról lemondtam (az elsőről igazából még azóta sem teljesen), hogy hazaköltözhessek a szülővárosomba, ahol a családom él, úgy, hogy itt nem várt munka. Tudom, hogy ez meggondolatlan dolognak tűnik… Nagy lépés volt, ez tény, főleg mert egyébként mindent százszor átgondolok és az esetek 98%-ában a biztosat választom a bizonytalan helyett…

A lényeg, hogy mivel óriási a szülői ház (még úgy is, hogy költséghatékonysági szempontok miatt tesóm is pont most költözött ide egy időre a férjével és a két picivel), itt lakom majd én is valameddig. Bár a korom miatt illendőbb lenne 😮 😀 már külön élnem, a nagy család most nagyon jól jön: egyrészt nem vagyok egyedül, a gyerekek körül is szívesen besegítek, vagy vigyázok rájuk ha épp mindenkinek más dolga van és tesómnak el kell ugrania valahova. Másrészt nincs más bevételem, csak a munkanélküli járadék, ami – bár az egykori fizetésem alapján nem kevés – nem sok mindenre elég… Így azonban most nemhogy albérletre, de rezsire és étkezésre sem igen kell költenem (leszámítva egy-egy kisebb bevásárlást, amikről írtam), de csak amíg nem jövök egyenesbe.

Így hát nem csoda, hogy ilyen jól bírom a kihívást, őszintén szólva kicsit félek, hogy mi lesz amikor majd újra lesz munkám és/vagy 😀 pénzem… De a lényeg, hogy majd akkor is az az egy nagy cél lebegjen a szemem előtt, amit kitűztem magamnak! ❤

Az első egy hét…

2016. június 8-án vásároltam ruhát és kiegészítőket utoljára, ekkor jött az ötlet, hogy letesztelem, vajon kibírom-e egy egész éven át, hogy jöjjön bármilyen kedvező lehetőség, ajánlat, kiárusítás vagy akció, ezekre egyáltalán nem költök; és minden más kiadásomat is igyekszem minimálisra csökkenteni.
Lássuk, hogyan alakult az első hét:

2016. június 9-12.
Nagy családi költözés: tesómnak segítettem az utolsó zsákokat, szatyrokat megtölteni és a gyerekekre vigyázni, illetve a célállomáson kifelé pakolni. Leszámítva az odaútra szóló vonatjegyet, és hogy útközben pékárut vettem a reggelihez, lehetőségem sem volt elővenni a pénztárcámat.

2016. június 13-14.
A kipakolás és a gyerekfelügyelet ❤ mellett néhány hivatalos elintéznivaló volt, bolt közelébe nem is jutottam. Tesómat hívtam meg egy kávéra: ez belefér, tekintve, hogy nálam nemhogy nem jelent nagy kihívást lemondani a kávéról, de egy ideje egyáltalán nem élek vele. Még otthon sem – reggelente mostanában inkább kakaót iszom, egyébként pedig a zöld teára szavazok -, de ha van kivel, havonta 1-2 alkalommal “kapcsolatépítő” jelleggel engedélyezett a kávé. (Cait Flanders-nél ez az egyik legfontosabb tiltólistás dolog.)

2016. június 15. – vásároltam!
Ma úgy éreztem, hogy egy jó film dobná fel igazán a napomat, végül az Alice tükörországban mellett döntöttem. Az első rész után (2010) most ez is nagyon tetszett, bár féltem, amikor úgy reklámozták, hogy elszabadul majd az őrület, de teljesen befogadható volt számomra, szóval vagy nem volt olyan vészes, vagy valószínűleg nekem is elborult már az agyam – igaz, nem most, régóta imádom Tim Burton-t…
Na jó, jöjjön a lényeg: mozi után beugrottam a drogériába, mert elfogyott az arcradírom és a szájvizem, vettem két flakon dezodort (így 399,- volt darabja 599,- helyett), illatosító párnát a szekrénybe, mely az én szobámban van, de egy ideig most néhány családtagom nem/ritkán használt ruháit rejti (milyen jó fej vagyok 😀 ) és… na igen, ez nem lett volna őrülten fontos, de vettem egy puha műanyag arcradírozó párnát (899,- forintért), amivel még hatékonyabb lesz az arctisztítás (sajnos ez fontos az én esetemben, nem éppen bababőrrel vagyok megáldva, főleg nem 400° fokban…). És persze megnéztem és – tudom, hogy ez veszélyes – kézbe vettem még kismillió csodálatos terméket, de mind visszakerültek szépen a polcokra.
Ez után volt merszem még a szupermarketbe is bemenni, ahol élelmiszeren kívül vettem egy újságot: egy sütés-főzéssel foglalkozó lap kenyérfélékről szóló különkiadását, hogy kenyereket és péksütiket gyárthassak a családnak (sajnos megint csak az időjárásra kell fognom a dolgot: ama bizonyos 400° fokban nem volt kedvem kipróbálni egy receptet sem, de ami késik…).
Összegezve: úgy gondolom, jól teljesítettem az első hetet, egyszer sem jutott eszembe a “ruha” és a “vásárlás” szó egymással összefüggésben! 🙂