Nem eléggé minimalista?

Találtam egy 2013-as cikket a becomingminimalist.com-on, mely részben a kihívásomhoz kapcsolódik.  Nem egy az egyben fordítom le a cikket, és néhol a saját gondolataimat is beleszövöm majd a sztoriba. Az angol eredeti itt található.

Sajnos olyan világban élünk, ahol sokunknak állandó hiányérzete lehet: folyton azt keressük, mi tölthetne fel minket, mi a következő cél vagy megvalósításra váró dolog, melytől majd teljesnek érezzük magunkat. Csak úgy röpködnek körülöttünk az üzenetek, melyek folyton azzal traktálnak, hogy nincs elég terünk, használati tárgyunk, ruhánk, vagy hogy lehetnénk (még) egészségesebbek, karcsúbbak, szebbek, jobbak, gazdagabbak…
Ez a hiányérzet állandó fogyasztáshoz, pénzköltéshez és felhalmozáshoz vezet, és arra ösztönöz minket, hogy mindig többet akarjunk, mert újabb és újabb dolgok megvásárlásával talán betölthetjük a tátongó űrt. Nyomás alatt vagyunk, hogy többet dolgozzunk, többet edzzünk, hogy több ruhánk legyen, és minél több mindent megszerezzünk a hiányérzet csökkentésének érdekében.

Az egyetlen probléma, hogy az ilyen lyukakat nem tudjuk dolgokkal betömni vagy eltüntetni.
A megoldás pedig nem az, hogy “még, még, még”, hanem épp ellenkezőleg: “elég”!

TOVÁBB OLVASOM…

Az első egy hét…

2016. június 8-án vásároltam ruhát és kiegészítőket utoljára, ekkor jött az ötlet, hogy letesztelem, vajon kibírom-e egy egész éven át, hogy jöjjön bármilyen kedvező lehetőség, ajánlat, kiárusítás vagy akció, ezekre egyáltalán nem költök; és minden más kiadásomat is igyekszem minimálisra csökkenteni.
Lássuk, hogyan alakult az első hét:

2016. június 9-12.
Nagy családi költözés: tesómnak segítettem az utolsó zsákokat, szatyrokat megtölteni és a gyerekekre vigyázni, illetve a célállomáson kifelé pakolni. Leszámítva az odaútra szóló vonatjegyet, és hogy útközben pékárut vettem a reggelihez, lehetőségem sem volt elővenni a pénztárcámat.

2016. június 13-14.
A kipakolás és a gyerekfelügyelet ❤ mellett néhány hivatalos elintéznivaló volt, bolt közelébe nem is jutottam. Tesómat hívtam meg egy kávéra: ez belefér, tekintve, hogy nálam nemhogy nem jelent nagy kihívást lemondani a kávéról, de egy ideje egyáltalán nem élek vele. Még otthon sem – reggelente mostanában inkább kakaót iszom, egyébként pedig a zöld teára szavazok -, de ha van kivel, havonta 1-2 alkalommal “kapcsolatépítő” jelleggel engedélyezett a kávé. (Cait Flanders-nél ez az egyik legfontosabb tiltólistás dolog.)

2016. június 15. – vásároltam!
Ma úgy éreztem, hogy egy jó film dobná fel igazán a napomat, végül az Alice tükörországban mellett döntöttem. Az első rész után (2010) most ez is nagyon tetszett, bár féltem, amikor úgy reklámozták, hogy elszabadul majd az őrület, de teljesen befogadható volt számomra, szóval vagy nem volt olyan vészes, vagy valószínűleg nekem is elborult már az agyam – igaz, nem most, régóta imádom Tim Burton-t…
Na jó, jöjjön a lényeg: mozi után beugrottam a drogériába, mert elfogyott az arcradírom és a szájvizem, vettem két flakon dezodort (így 399,- volt darabja 599,- helyett), illatosító párnát a szekrénybe, mely az én szobámban van, de egy ideig most néhány családtagom nem/ritkán használt ruháit rejti (milyen jó fej vagyok 😀 ) és… na igen, ez nem lett volna őrülten fontos, de vettem egy puha műanyag arcradírozó párnát (899,- forintért), amivel még hatékonyabb lesz az arctisztítás (sajnos ez fontos az én esetemben, nem éppen bababőrrel vagyok megáldva, főleg nem 400° fokban…). És persze megnéztem és – tudom, hogy ez veszélyes – kézbe vettem még kismillió csodálatos terméket, de mind visszakerültek szépen a polcokra.
Ez után volt merszem még a szupermarketbe is bemenni, ahol élelmiszeren kívül vettem egy újságot: egy sütés-főzéssel foglalkozó lap kenyérfélékről szóló különkiadását, hogy kenyereket és péksütiket gyárthassak a családnak (sajnos megint csak az időjárásra kell fognom a dolgot: ama bizonyos 400° fokban nem volt kedvem kipróbálni egy receptet sem, de ami késik…).
Összegezve: úgy gondolom, jól teljesítettem az első hetet, egyszer sem jutott eszembe a “ruha” és a “vásárlás” szó egymással összefüggésben! 🙂

Már el is kezdtem

A “Nagy Ötlet”, azaz hogy egy ideig egyáltalán nem vásárolok semmilyen ruhát, egészen pontosan két hete pattant ki a fejemből, és először csak egy meggondolatlanul elejtett mondatfoszlány volt: “Na, most egy ideig nem kell ruhát vennem!
Naná, hogy egy nagyobb összeget hagytam egy bizonyos kasszánál és egy nagy szatyorral távoztam egy bizonyos boltból, ennek volt köszönhető a felkiáltás.
Aztán ez a hirtelen kimondott gondolat egyszer csak megvadult, és az jutott eszembe: mi lenne, ha most egy évig egyáltalán nem is költenék ruhákra és kiegészítőkre?

Lássuk, miből táplálkozhatott ez az elvetemült ötlet:

1. Nem köntörfalazok, nem állok pénzügyileg a helyzet magaslatán. Be kell valljam, nem tudom, hogy ha hetente teherautóról lapátolnák a pénzt az udvaromba, akkor irkálnék-e most itt, de az helyzet, hogy nem ez a helyzet, szóval itt vagyok és egy évig nem veszek ruhát!

b. Rengeteg ruhám van, legalábbis a saját mértékeim szerint… Persze nem bérelek nekik külön házat, de biztos vagyok benne, hogy nincs olyan alkalom, amire ne tudnék felöltözni abból, amim van – amúgy biztos van, de nem tervezek mostanában az angol királynővel találkozni (nem érek rá 😀 )

…és negyedszer: nyilván szoros összefüggésben van a két előző ponttal, de ahogy egy korábbi posztban írtam, érdekelni kezdett a minimalizmus, a “kevesebb több”, a “legyél hálás azért, amid van és ne legyél telhetetlen”, a “te birtokold a tárgyaidat és ne azok téged” – és még sorolhatnám – elvek. Egészen konkrétan két helyről kaptam elég komoly inspirációt: egyik a Project 333  a másik pedig a már említett Blonde on a Budget blog.

Reményeim szerint egy év múlva nemcsak több pénz lesz a bankszámlámon, mint most, hanem kevesebb ruha a szekrényeimben, kevesebb tárgy a polcaimon, több időm minden másra a dolgaim keresgélése, rendbetétele, rendszerezése és szortírozása helyett, én pedig nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb leszek.

(a felsorolás számozásánál segítségemre volt minden idők legjobb karácsonyi filmje 😉 😀 )

Nem* vásárolok** egy évig***

* alkalmanként
** költök
*** amíg be nem megyek egy boltba

Na jó, amúgy véresen nagyon komolyan gondolom ezt az egészet, de a humor mindig segít, nem igaz?

becomingaminimalist.com-on keresztül jutottam el Cait Flanders blogjára, (mely eredetileg a Blonde on a Budget nevet viselte, és mára úgy tűnik, csak ebből él; tekintve a célt, amit kitűzött maga elé, ez igazán biztató) melyben leírja, hogyan mondott le a vásárlásról és fogadta meg, majd tartotta be egy (majd még egy) éven át, hogy minimálisra csökkenti a kiadásait. Részletesebben írok még majd róla, de térjünk (vissza) a tárgyra:

Nem* vásárolok** egy évig***

* Nyilvánvalóan lehetetlenség, hogy ne adjak ki pénzt a kezeim közül, hiszen nem vagyok annyira elvetemült, mint Mark Boyle (szerencsére találtam róla magyarul is egy írást), aki két évre kiköltözött a vadonba pénz és bankkártya nélkül.

** Ami egészen biztos és eléggé sarkalatos pont, hogy RUHÁT nem akarok vásárolni. Hogy miért pont ezt a kategóriát szúrtam ki magamnak? Röviden egyelőre csak annyit, hogy ez lesz egyrészt a legkönnyebb, másfelől a legnehezebb számomra…
Természetesen költenem kell élelmiszerre és alapvető háztartási dolgokra, valamint rezsire, de ezekről később részletesebben írok még.

*** Az egy év elég nagy kihívás lesz, de talán teljesíthető… Még ha nagyon belejövök is, valószínűleg azzal fogok ünnepelni, hogy vásárolok magamnak valamit a 366. napon, de ígérem, nem megyek egynapos shopping körútra!