A bűvös dátum: 2017. június 8. Eddig kell kibírnom, hogy nem vásárolok ruhát és kiegészítőket. És minden más tekintetben is minimálisra csökkentem a vásárlásaimat.
Bűnöztem, de durván…
Augusztus 29-szeptember 15.
Megfordult a fejemben, hogy inaktívvá teszem a blogot egy időre, ugyanis nemcsak hogy időm és/vagy energiám nincs sem írni, de még hozott dolgokat sem posztolni, hanem nagyjából mindent vásároltam az elmúlt három hétben, ami a tiltólistámon szerepel…
Igen, még ruhát is vettem, és magamnak…
Tehát teljes kudarc, totál bukás…
Persze mindenre van ésszerű ok és magyarázat, de mégis… Na mindegy, szóval az úgy volt, hogy…
Lakberendezés – az új élethelyzetnek köszönhetően albérletbe költöztem, és bár ez egy részben bútorozott lakás, használati tárgyak és eszközök természetesen nincsenek. Igyekszem minimálisra csökkenteni most is a vásárlást: nemrég elhoztam otthonról – a szülői házból, mely most legutóbb két és fél hónapig volt a székhelyem – mindent, amit nyár elején odavittem, sőt azt kértem az otthoniaktól, hogy amit nem használnak, vagy amiből feleslegesen kettő van, azt – legalább egy időre, amíg nem kapok fizetést – adják kölcsön nekem. Így is volt azonban néhány dolog, amit meg kellett vennem, de erről később részletesebben.
Ruha és táska – 1, azaz egy ruhadarabot vásároltam magamnak, egészen pontosan egy egyszerű, fekete színű nyári ruhát, éspedig azért, mert már nem bírtam a pesti hőséget. Amikor összepakoltam a cuccaimat még augusztus végén, úgy gondoltam, hogy megleszek egy rövidnadrággal, néhány hosszú, bokánál felhajtott farmerral, néhány pólóval, egy pulcsival és egy farmerkabáttal… Nem számítottam rá, hogy még szeptember közepén is ilyen trópusi hőség uralkodik majd fővárosunkban. Amikor már napok óta rohangáltam a városban kocsival és gyalog, és még az esti hűvösben is majd megsültem, és még tervben sem volt hogy lesz alkalmam hazamenni vagy hogy kapok otthonról segélycsomagot (amiben lesz esetleg 1-2 ruha), egy jelmezbeszerző körúton rámkacsintott ez az egyszerű fekete ruhácska… És elég könnyen odaadta magát: ezernyolcszáz forintba került… 😉
1, azaz egy darab táskát vásároltam, mentségemre legyen mondva, ezt sem azért, mert megtetszett és nem tudtam ellenállni. Az történt, hogy az egyik bevásárlóközpont kellős közepén az egyik üzletből kilépve a kezemben maradt a hátizsákom cipzárának a nyelve, amint azt épp behúztam. Először ki sem bírtam nyitni, de tudtam, hogy ha sikerül, akkor viszont bezárni nem tudom majd mivel, és ott állok majd egy hátizsákkal, melynek tartalmát máshogy – összehúzó zsinórral, patenttal vagy bármivel – sem fogom tudni elrejteni a – jobb esetben csak – kíváncsi szemek elől… Ráadásul mindez reggel történt, egy csomó elintézni való dologgal aznapra, és nem volt időm hazamenni egy másik táskáért. Igyekeztem nem a legdrágább üzletet választani, és mindenképp hátizsákot akartam, ez sokat jelent amikor az összes vállamon hat zsák ruhát kell cipelnem. Végül a második boltban találtam egy méretben is megfelelő és elég erősnek tűnő táskát hétezer forintért…
Könyv – ez még nagyon friss, ma vettem meg Marie Kondo – Rend a lelke mindennek című könyvét, melyet már említettem korábban. Most, hogy új helyen lakom, úgy érzem, tiszta lappal indulhatok, és még az elején kell teljesen magamévá tenni az új szemléletet, hogy ne kelljen majd ebben a lakásban is szortíroznom… Igaz, hogy otthon a szülői házban még vár rám nehány zsák és doboz, illetve egy csomó könyv, de azokat is majd az új könyvből tanultak alapján szeretném átválogatni és helyükre tenni. A legfontosabb, hogy nem akarok fölöslegesen bútorokat – és semmi mást – vásárolni. Ezen kívül nem csak az enyém a könyv, tovább fogom adni a családom többi tagjának, azt hiszem mindenkire ráfér egy kis rendszerezés. Így összességében úgy gondolom már most is, hogy jó befektetés volt ez a könyv háromezer forintért még akkor is, ha újabb pontot buktam el ezzel a tiltólistámról…
Azért nem lőttem (még) ki minden kategóriát, dekorkozmetikumot és elektromos kütyüt nem vásároltam – pedig egy mikró és egy mosógép kelleni fog…
…leárazás…
Minimalisták ellenőrzőlistája
Melissa Camara Wilkins írása a nosidebar.com oldalról. Eredetiben itt.
Egy átlagos amerikai otthon háromszázezer tárgyat rejt. Hogy micsoda? Mi a fenét csinálnak ezek ennyi holmival?
Ha az otthonod túlzsúfoltnak tűnik, ha napjaid őrült rohanásban telnek, és nem találod az íróasztalodat a kupac alatt: megértjük. Mind átéltük ezt, és ha változtatni szeretnénk, az sokszor bizony nyomasztó tud lenni. Mihez fogjak elsőként? Hogyan döntsem el, mi menjen és mi maradjon? Háromszázezer alkalommal…
Ha tetszik a gondolat, hogy kevesebbel élj, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá, próbáld ki ezt a tíz lépést egy könnyedebb életért.
(Ha pedig már a minimalizálás mestere vagy, továbbítsd ezt egy barátodnak, aki most akar megismerkedni az egyszerűsítéssel.)
1. Mi az indítékod?
Kérdezd meg magadtól, miért szeretnél egyszerűsíteni. Túlzsúfolt életedet szeretnéd rendbe tenni? Egy rendezett otthon nyugalmára vágysz? Nagy álmoknak készíted elő a terepet? Amikor extra motivációra van szükséged, jusson majd eszedbe az “indítékod”, vedd majd észre, hogy már eddig is milyen messzire jutottál, és összpontosíts a célodra.
2. Kezdd könnyedén!
Még ha nagy változásokat szeretnél is elérni, kezdd kicsiben! Rakj rendbe egy fiókot. Mondj nemet egy kávémeghívásra. Tölts egy percet csendes, nyugodt lélegzéssel. Érdemes megnyerned néhány apró csatát, mielőtt nagyobb kihívások elé állsz.
3. A vágy és a szükséglet két különböző dolog
Valószínűleg kevesebbel is beéred, mint gondolnád. Mind így vagyunk ezzel. Amikor arról kell döntened, hogy mit engedsz be az életedbe, kérdezd meg: “Tudnék nélküle élni?” Ha igen, akkor tudni fogod, hogy ez sokkal inkább vágy, mint szükséglet. A szükséges dolgoknak maradniuk kell. A többiről te döntesz.
4. Keresd a boldogságot!
Egy jó szabály, hogy azokat a dolgokat tartsuk meg, amelyeket hasznosnak vagy szépnek gondolunk. A szépség megtalálásához Marie Kondo tanítása szerint kérdezzük meg, örömet okoz-e a kérdéses tárgy. Ha nem: hadd menjen. Talán valaki másnak okoz majd örömet.
5. Tedd átláthatóvá a naptáradat!
A könnyedebb élet kialakításánál nem csak a holminkra kell figyelmet fordítani. Egy egyszerűbb időbeosztás nyugalmat hozhat mindennapjaidba. Vannak benne olyan dolgok, amiket inkább hanyagolnod kéne? Megbeszélések, amelyeken nem feltétlenül kell részt venned? Találkozók, melyeket kihagyhatsz? Tudod, mit kell tenned…
6. Kapcsold ki!
Nem kell örökre kihúznod a vezetéket, de az időnként beiktatott képernyőmentes időszakok új megvilágításba helyezhetnek dolgokat és több örömet hozhatnak életedbe. Használd arra ezt az időt, hogy kimenj a természetbe, kapcsolatot teremts a körülötted lévő emberekkel, és hogy lecsendesítsd a fejedben lévő zajt.
7. Tervezz pihenőket!
Ahogy a fizikai környezeted egyszerűsödik, abban is új utakat fedezhetsz fel, hogyan találd meg a munka és a pihenés ritmusát az életedben. Nehéz “könnyedebb életre” törekedni, miközben valójában “kimerítő életet” élsz.
8. Tedd magadévá!
Az egyszerűség nem verseny. Könnyíts úgy, ahogy neked jól esik, és ne stresszeld magad azzal, hogy másokhoz hasonlítod magad. Valójában mentálisan azzal szabadíthatod fel magad igazán, hogy minimalizálod az méricskélést.
9. Ne feledkezz meg a barátaidról!
Ne engedd, hogy az egyszerűbb élet kialakítására tett elköteleződésed számodra fontos kapcsolatok útjába álljon. Mások talán még nem állnak készen olyan döntések meghozatalára, mint te. Tedd azt, ami neked jó, és élvezd az életedben lévő csodálatos emberek társaságát anélkül, hogy meg akarnád változtatni őket.
10. Élvezd a többet és a kevesebbet!
Több idő, nagyobb szabadság és több hely, hogy lélegezhess. Kevesebb holmi és kevesebb stressz. Kevesebb dolog, amit rendszerezni, tárolni és óvni kell. Kevesebb zűrzavar. Kevesebb rohanás.
Szánj rá egy percet, és adj hálát azért, amit azzal tanultál, hogy elengedtél dolgokat, és az életed új fejezetéért, amelybe ezzel léphettél.
Felépíthetsz egy életet kevesebbel – és többel.
Legyen több abból, amit szeretsz, és kevesebb abból, amit nem.
A tizedik-tizenegyedik hét
Augusztus 17-28.
Ha a kilencedik hétre azt írtam, hogy micsoda hét, nem is tudom milyen szó illene az elmúlt két, de főleg az utóbbi egy hétre… Őrült, izgalmas, csodálatos, hihetetlen, fantasztikus, elmondhatatlan, leírhatatlan, felülmúlhatatlan…
Egy ideig úgy tűnt, hogy az új, vendéglátós munkával egyenesbe jönnek a dolgok és végre megnyugodhatok, de aztán az a kis hang azt súgta, hogy legyek kiváncsi és bátor, merjek nagyot lépni, és ne elégedjek meg az első szembejövő lehetőséggel. Így a múltkori 180 fok után újabb 180 fokos fordulatot vett az éltem, de nem ugyanoda lyukadtam ám ki!
Legutóbb ott hagytam abba, hogy összejött a másik meló. Bő egy hét volt arra, hogy minden elintéződjön mire kezdeni kell: autó, albérlet, telefon. A mérleg nem túl jó: két nappal korábban lett telefonom, az albérlet és az autó viszont nem akart összejönni… Aztán egy nappal korábban lett autó, és mostmár a lakásprojekt is jó úton halad. Szerencsére van segítségem – enélkül ez az egész nem sikerült volna, örök hála ezért a családomnak! Mostmár Budapesten élek, autóval járok (Igen, Budapesten!!! Igen, én!!!) és az egyik tévécsatorna egyik műsorához szerzem be a ruhákat.
De lássuk a piszkos anyagiakat… A munka miatt szükségem van egy díjcsomagra korlátlan beszélgetéssel és sok nettel (valóban, ez már az első két napban kiderült, hogy enélkül nem megy). Vettem mellé telefont is, mert egy ilyen nagy csomagnál havi kétezer forintba kerül, és a négyéves leharcolt készülékem használhatatlanul lassú, a másik pedig, amelyik szervizben volt, ugye majdnem annyiért javítható, mint amennyiért két éve vettem…
Az autó megint csak elengedhetetlen a munkához, hiszen össze-vissza kell rohangálnom a városban, aztán a több zsáknyi összeszedett ruhát kivinni a stúdióba. Ehhez óriási segítséget kaptam a családomtól, ők előlegezték meg nekem az autó árát, melyet néhány havi fizetésből törlesztek majd nekik.
Az albérlet is sínen van, addig egyelőre rokonoknál kaptam egy matracot, remélhetőleg 1-2 héten belül kiköltöznek a jelenlegi lakók és birtokba vehetem a kis lakást.
Igen, mindezek nem csekély anyagi vonzattal járnak, de elég jó fizetést kapok majd ahhoz, hogy ha mindezt kifizetem, illetve még élek is a fővárosban, még mindig több marad, mint ha a vendéglátást választottam volna.
Így most még inkább oda kell figyelnem, hogy miket vásárolok, mert a több pénz jobban húzza majd a zsebem, és nyilván könnyebben mondhatnék igent bármire. Igaz, amíg nem kapok fizetést, de még utána is, amíg nem törlesztem a kölcsönt a családomnak, addig akkor is nulla forint lenne az extra költőpénzem, ha nem lenne a fogadalmam. A kihívásomnak köszönhetően azonban az a bizonyos extra költőpénz a perselybe megy majd!
Mondanom sem kell, hogy ruhát azóta sem vásároltam, az elektronikai eszközök kategóriába búcsúzott egy telefon, de csak a munka miatt, és hát autót sem nagyon terveztem vásárolni az elkövetkezendő nehány évben, de úgy alakult, hogy ez is munkaeszköz lett…
Mindent összevetve pedig fantasztikus ez az egész, a legjobb dolog, ami valaha történt velem! ❤️
Vásárlás helyett #7
#7 Gyűjtsünk valamit!
Ez egy vitás pont lehet, mert minimalistaként talán éppen az lenne a cél, hogy minél több “fölösleges” dologtól megszabaduljunk. Egy gyűjtemény azonban szerintem nem fölösleges egészen addig, amíg örömet okoz és nem költünk rá lehetőségeinkhez mérten túl sokat, valamint tényleg különleges tárgyakat tartalmaz.
Így például az utóbbi cirka tizenöt évben összevásárolt cipőhalmot aligha lehet hasznos gyűjteménynek nevezni, ezért természetesen már túl is vagyok a szortírozáson, vagy három pár ha átment a rostán…
Van azonban egy igazi gyűjteményem, és mivel még senki mástól nem hallottam, hogy ilyesmi után kutatna, büszke is vagyok rá. Ez pedig egy cukorgyűjtemény, olyan kis tasakos cukrokkal, amilyet kávéhoz, teához adnak a vendéglátóhelyeken.
Hosszúkás tasakok
Téglalap alakú tasakok
Keksz és csoki
Só és bors
Varrókészlet, törlőkendő
Nem mondom, hogy nem kell költenem rá, mert valószínűleg én is sok kávét és teát ittam, amihez ilyen kiporciózott édesítőt adtak, de a családban tudnak néhányan a dologról, és nagyon sokszor kapok külföldről is néhány adagot. Azért szeretem ezt gyűjteni, mert nem arról szól a dolog, hogy bemegyek és megveszem a boltban, aztán beteszem a többi közé a dobozba (mint példádul ha dévédét gyűjt az ember), hanem első körben kérni kell hozzá egy kávét vagy teát, aztán majd kiderül, hogy milyen cukrot kapok hozzá… Másrészt az, hogy hogyan haladok a cukortáram gyarapításával, kicsit a szerencsétől is függ: hiába kérek egy kávét az összes útba eső vendéglátóhelyen, amerre csak járok, lehet, hogy mind ugyanazt a márkájú kis tasakos cukrot használja. Ezen kívül nem foglal sok helyet, és könnyen megoldható, hogy mással “végeztessem el a piszkos munkát”, azaz ha egy ismerősöm külföldre megy például, akkor nem jelent neki plusz kiadást, hogy hozzon nekem néhány tasakkal, és nem is foglal túl sok helyet, szóval valószínűleg nem ettől lesz túlsúlyos a poggyásza…
Az új szokás, mely megváltoztatta az életemet (és a szennyesemet)
Nathan írása a quiethabits.net oldalról. Eredetiben itt. (Itt-ott én is hozzászóltam.)
Amióta csak a feleségem és én megvettük a saját mosó- és szárítógépünket, őrült módon tájékozott vagyok az általunk termelt szennyes ruha mennyiségét illetően. De komolyan, úgy tűnik, mintha a szennyes-kosarak folyamatosan tele lennének. És csak mi ketten vagyunk! Biztos vagyok benne, hogy akinek gyermeke van, csak legyint erre: “Majd rájössz!”
Úgy tűnik, a mosás egy soha véget nem érő feladat, a mosógép pedig egy örökmozgó, mely a vízelvezető csövön keresztül elszívja az időt, a vizet és a pénzt a falon túl lévő feneketlen fekete lyukba. Mondanom sem kell, nem vagyok a mosás megszállottja. De ugyanúgy mint a halál és az adó, ez is elkerülhetetlennek tűnik.
Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, igyekeztem tapasztalatot szerezni a szennyesünkkel kapcsolatban. Nincsenek komoly statisztikai adataim alátámasztásként és semmit sem tudok minden kétséget kizáróan bizonyítani, de érzékelni kezdtem a különbséget. A következtetéseim:
Megpróbálom csökkenteni a keletkező szennyes mennyiségét úgy, hogy a dolgaimat annyiszor használom, ahányszor csak a higiéniai állapotuk megengedi.
…a boldogság titka…
A kilencedik hét +1 őrült nap – Van meló 2.
Hát micsoda hét volt ez! És aztán micsoda hétfő! Őrület! De kezdem az elején…
Ez a munka előtti utolsó szabad hét elég mozgalmasra sikerült. (Aztán majd kiderül a végére, hogy tényleg ez lesz-e a munka előtti utolsó hét, és hogy ennél sokkal több dolog történhet akár néhány óra alatt is…)
A munkakezdéshez sikerült mindent elintéznem, az orvosi vizsgálat egy részét én fizettem, ezerhétszáz forintot, más kiadásom ezzel kapcsolatban nem volt.
Megint jutott a hétre egy “titkos megbízás”, így el kellett mennem fodrászhoz, és most engedtem, hogy kibontakozzon: vagy 15 centit vágott a hajamból. Gondoltam, kipróbálom, milyen, ha egyenesre van vágva, hát most rájöttem, hogy miért nem volt ilyen fazon már vagy száz éve: sok és vastag szálú hajam van, és alapból teljesen kezelhetetlen (legalábbis elég sok időráfordítással jár, hogy bárhogy kinézzen), nem még ha egyenesre van vágva. Igyekszem nem elveszíteni a türelmem és újra beülni a székbe, hogy tépett fazont kérjek, bár az előző kört hetven százalékban megtérítik, és amúgy is be volt tervezve egy hajvágás, igaz csak őszre, és kérdőjellel…
Tettem egy, a kihívásom szempontjából eléggé megkérdőjelezhető dolgot: kicsit felturbóztattam a szempilláimat… Volt már így egyszer négy hónapig, szerettem, de aztán nem tudtam oda járni, ahol csináltattam, máshol pedig nem akartam. Most viszont újra itt vagyok, úgyhogy rászántam magam (és egy bizonyos összeget)… Igen, ez konkrétan nincs a tiltólistán – mondjuk sok minden nincs rajta -, de ez nem lehetne kifogás. Mégis, ez egy kis önbizalom-tuning nekem, plusz nem kell szempilla-göndörítőt, szemfestéket és szempillaspirált használnom. (És nem mellesleg nem folyik le a festék, hogy úgy nézzek ki, mintha bemostak volna egyet… 😀 )
Most, hogy már van munkám, kicsit többel akartam beszállni a háztartás költségeibe, ezért most többet költöttem élelmiszerre, mint eddig, plusz gyógyszertárban is voltam (itt részben egészségpénztári kártyával fizettem).
Aztán szombaton újra felkerekedtem, és kimentem a zsibvásárba, most nem ment olyan jól, mint a múltkor, de azért nem panaszkodom: nyolcezer-ötszáz forinttal tértem haza.
Tesóm el akart hívni moziba, a Rossz Anyák című filmre, aztán mivel a munka miatt tréningre kell utaznom, szomorúan nyugtázta, hogy hát, ebből sem lesz semmi. Úgyhogy megleptem (kábé öt percig tartott, mire kitalálta, hogy mire készülök), és szombaton elvittem én őt (ha már úgyis lesz munkám, plusz “kaszáltam” a zsibvásárban, plusz a mozi esetleg időnként megengedett). Aztán bementünk még a drogériába (csak olyat vettem, ami elfogyott és ezért pótolni kell: vattakorong, szösztelenítő henger és kézfertőtlenítő gél) és a szupermarketbe élelmiszerért, így egész nap összesen nagyjából a délelőtt megkeresett összeget költöttem el. Nem is rossz! 😉
A vasárnapom készülődéssel telt, szépen KonMarisra hajtogattam a ruháimat (próbaképpen, egyébként a szekrényemben még csak a pólóim vannak így hajtogatva), kis flakonokba töltögettem a fürdőszobai dolgokat, és bepakoltam a táskámat a másnapi indulásra.
Egyszer csak azonban egy vékony kis hang elkezdett egyre hangosabban szólongatni az emlékezetem legmélyéről, mert a szombati mozizáskor tesóm elejtett egy fél mondatot, miután a régi kollégája munkát ajánlott neki, ő azonban most a két pici miatt nem tud dolgozni: “Nemhogy elvállalnád te!” Persze én az ilyesmikre csípőből azt szoktam válaszolni, hogy “Á, nem…”
De ahogy az a vékony kis hang egyre erősödött, elkezdtem játszadozni a gondolattal: mi lenne, ha nem megint egy kereskedelem/vendéglátás/iroda tengelyen mozgó, kétműszakos munkám lenne havi 140 nettóért, mi lenne, ha sokkal lazább, szabadabb lenne az életem és belekóstolnék valami teljesen új dologba, ami félelmetes ugyan, mert csomó olyan dolgot tartalmaz, amit még soha nem csináltam, de annyira izgalmas, és teljesen más világ, háromszor annyi fizetésért… Tesóm már dolgozott ebben, és ha nem gondolná úgy, hogy meg tudom csinálni, akkor nem vetette volna föl az ötletet.
Úgyhogy rákérdeztem, telefonált kettőt, és kilencvenvalahány százalékban tutinak tűnt a dolog. Biztos választ azonban csak hétfő délelőttre ígértek. Itt jött a kérdés, hogy mi legyen a vendéglátós melóval, amit másfél hete vállaltam el, azóta készülök rá, és már becsomagoltam, mert másnap utazom, kezdenem kéne a munkát… Mivel nem akartam két szék közül beesni az asztal alá, ma reggel fogtam a cuccomat, és elindultam a tréningre. Nagyon reméltem, hogy az a telefon – akár igen, akár nem a válasz – megérkezik, mielőtt beérek a szállásra és az irodába… De nem. Akármennyire utálom bonyolítani a dolgokat, az élet megteszi helyettem sokszor. Becsekkoltam, és már elkezdtük az ismerkedést, majd negyven perc múlva hívott tesóm. Így hamar le is léptem ebédszünetre, és végre megérkezett a várva vált válasz: igen, menni fog az a másik meló, két hét és lehet kezdeni! Hihetetlen érzelemkavalkád volt bennem, egyrészt kirobbanó öröm a rám váró megbízás miatt, másrészt őrült izgalom a rám váró újabb változások miatt (megint költözés, felkészülés), nem beszélve a páni félelemről a kolléga miatt, aki rám várt, hogy visszatérjek ebédszünetről, és akinek el kellett mondanom, hogy ennyi volt, én egy órát töltöttem a cégnél, köszönöm, de most mennem kell. Nem, végül nem léptem le szó nélkül (bár megfordult a fejemben, hogy megfutamodok…). Visszamentem, és nagy vonalakban elmondtam, hogy miről van szó. Sajnálom, mert én komolyan gondoltam és teljesen odatettem magam, és ha nem jön ez a másik lehetőség, lehet, hogy éveket húztam volna le itt is teljes odaadással… Nagyon szimpatikusak voltak, az első telefonhívástól az e-maileken és most a találkozáson át a búcsúig, de azt hiszem, megértették. Jó lett volna, ha két nappal korábban jön a másik megkeresés, de szerencse, hogy nem egy héttel később érkezett… Így hát mentem is, meg nem is, dolgoztam is meg nem is, aztán öt óra vonatozás után hazatértem, hogy gyorsan továbblépjek egy még izgalmasabb fejezethez!
Mindezek fényében nem csoda, hogy ma belehúztam az “értelmetlen” költekezésbe: vonatjegy oda-vissza, tömegközlekedés, tízórai, ebéd, és hazafelé még egy újabb pezsgőt is vennem kellett, hogy ünnepeljünk. 😀 Aztán itthon közölte a családom, hogy tévedek, ha azt hiszem, hogy ezzel az új munkára koccintunk… Az majd a következő lesz, ez most a “mégsem ott fogsz dolgozni”pezsgő… 😀
Mi lesz ebből?! :D
Viszlát, Nyár!
Köszönöm, 2016 Nyár! Tudom, hogy hivatalosan nincs még véged (bár az előrejelzések szerint az időjárást tekintve igen), de holnaptól újra dolgozom, szóval vége a két és fél hónapos szabadságnak. Utoljára tizenöt (15!) éve volt, hogy nem dolgoztam nyáron, szóval igazán nem panaszkodhatok, igaz nagy árat fizettem érte (és nem rajtam múlt, hogy így alakult). Az elmúlt időszakban történtek ellenére (vagy éppen azért?) az az igazság, hogy jól érzem magam. Minden téren óriási változásokat hoztál (magánélet, lakóhely, munka), de megpróbáltam elfogadni a dolgokat és a lehető legjobbat kihozni az egészből.
Forrás: Pinterest
Ez az utolsó hét különösen jó volt: rengeteg jövés-menés, intézni való, egy kis munka, zsibvásár, mozi, itthon pedig nagy közös evések és olimpia-nézés, szurkolás a családdal, kellemes nyári időjárás. Mi kell még?
minimalinda 