A második-harmadik hét – Csalok!

Június 16-30.

Nem, nem vásároltam ruhát, kiegészítőt és semmi nagyobb dolgot… igazából kisebbet sem nagyon.
Mindössze a következőkre költöttem június második felében: apák napja alkalmából tesómmal egy doboz Stühmer édességet és egy üveg jó bort vettünk apukánknak. Voltam manikűrösnél, ahol háromezerért új géllakkozást kaptam – az előző amúgy nagyon jól teljesített, 4 hétig bírta! Gondolkodom egyébként, hogy erről is lemondjak-e, majd még meglátom. Aztán befizettem a húszezer forintos havi nyugdíjbiztosítást (erről később többet), és a pékségben is bevásároltam egyszer. Ezen kívül megint kávéztunk egyet tesómmal, de most Szép-kártyával fizettem (a múltkor nem volt rá lehetőség). Ennyi.

Hát, igen, most marha büszke lehetnék magamra, mert ez tényleg nem sok. Viszont az is egyből kiderül a fentiek alapján, hogy most épp nem vezetek háztartást…
Nemrég még nem így volt, azonban ahogy a legelső bejegyzésben is írtam, sok minden változott körülöttem mostanában. Vége lett a kapcsolatomnak, és mivel a szerelmen kívül csak a munkám kötött abba a városba, így a másodikról lemondtam (az elsőről igazából még azóta sem teljesen), hogy hazaköltözhessek a szülővárosomba, ahol a családom él, úgy, hogy itt nem várt munka. Tudom, hogy ez meggondolatlan dolognak tűnik… Nagy lépés volt, ez tény, főleg mert egyébként mindent százszor átgondolok és az esetek 98%-ában a biztosat választom a bizonytalan helyett…

A lényeg, hogy mivel óriási a szülői ház (még úgy is, hogy költséghatékonysági szempontok miatt tesóm is pont most költözött ide egy időre a férjével és a két picivel), itt lakom majd én is valameddig. Bár a korom miatt illendőbb lenne 😮 😀 már külön élnem, a nagy család most nagyon jól jön: egyrészt nem vagyok egyedül, a gyerekek körül is szívesen besegítek, vagy vigyázok rájuk ha épp mindenkinek más dolga van és tesómnak el kell ugrania valahova. Másrészt nincs más bevételem, csak a munkanélküli járadék, ami – bár az egykori fizetésem alapján nem kevés – nem sok mindenre elég… Így azonban most nemhogy albérletre, de rezsire és étkezésre sem igen kell költenem (leszámítva egy-egy kisebb bevásárlást, amikről írtam), de csak amíg nem jövök egyenesbe.

Így hát nem csoda, hogy ilyen jól bírom a kihívást, őszintén szólva kicsit félek, hogy mi lesz amikor majd újra lesz munkám és/vagy 😀 pénzem… De a lényeg, hogy majd akkor is az az egy nagy cél lebegjen a szemem előtt, amit kitűztem magamnak! ❤