Nem eléggé minimalista?

Találtam egy 2013-as cikket a becomingminimalist.com-on, mely részben a kihívásomhoz kapcsolódik.  Nem egy az egyben fordítom le a cikket, és néhol a saját gondolataimat is beleszövöm majd a sztoriba. Az angol eredeti itt található.

Sajnos olyan világban élünk, ahol sokunknak állandó hiányérzete lehet: folyton azt keressük, mi tölthetne fel minket, mi a következő cél vagy megvalósításra váró dolog, melytől majd teljesnek érezzük magunkat. Csak úgy röpködnek körülöttünk az üzenetek, melyek folyton azzal traktálnak, hogy nincs elég terünk, használati tárgyunk, ruhánk, vagy hogy lehetnénk (még) egészségesebbek, karcsúbbak, szebbek, jobbak, gazdagabbak…
Ez a hiányérzet állandó fogyasztáshoz, pénzköltéshez és felhalmozáshoz vezet, és arra ösztönöz minket, hogy mindig többet akarjunk, mert újabb és újabb dolgok megvásárlásával talán betölthetjük a tátongó űrt. Nyomás alatt vagyunk, hogy többet dolgozzunk, többet edzzünk, hogy több ruhánk legyen, és minél több mindent megszerezzünk a hiányérzet csökkentésének érdekében.

Az egyetlen probléma, hogy az ilyen lyukakat nem tudjuk dolgokkal betömni vagy eltüntetni.
A megoldás pedig nem az, hogy “még, még, még”, hanem épp ellenkezőleg: “elég”!

Pont elég az, amid már megvan! Úgy vagy jó, ahogy most vagy! (Na jó, azért szerintem mindenkinek van miben fejlődnie, de azt is vegyük észre és tudatosítsuk, sőt dicsérjük meg magunkat érte, amiben már most jók vagyunk, és értékeljük a próbálkozásainkat, melyekkel gyengeségeinken igyekszünk javítani!)
Ahogy Danielle LaPorte mondja a könyvében: “Már mindened megvan, amire szükséged van!”

A cikk írója, Sarah Peck sok-sok tárgy tulajdonosaként, és egy több száz könyvet rejtő otthon birtokosaként néha úgy érzi, hogy az őt körülvevő dolgok szortírozására és selejtezésére fordított erőfeszítései nem elegendőek, és hogy ő nem eléggé minimalista, hiszen van, akinek csak 100 darab tárgy van a birtokában…
Hasonló szemlélettel rendelkezőként illetve minimalizmusra törekvőként a rengeteg profi blogoló, vagy más ihletadó (ismerősök, facebook csoportok) láttán hamar kétségeink merülhetnek föl a hatékonyságunkat illetően, és egyszer csak a gondolataink közé férkőzik, hogy még több dolgot ki kellene selejteznünk, még több kilót le kellene adnunk, még többet kellene tennünk, még jobban… hogy eredményesebbek legyünk.

A minimalizmus azonban nem arról szól, hogy másokkal versenyezzünk, hogy elérjünk egy távoli nagy célt, hogy kipipáljunk egy rubrikát, hanem hogy lépésről lépésre haladva, nemcsak majd a végén, hanem útközben is jól érezzük magunkat.
Ezzel én is így vagyok: nem az a cél, hogy csak 40 darab ruhám legyen, ezért nem szortírozom ki amiket (épp) nem hordok, csak időnként azt, aminek végképp nem passzol a mérete, vagy már nagyon megszolgálta a földi létét (a facebook-os KonMari csoportban írtak múltkor erről nagyon szépeket, például, hogy egy nagyon régi cipőt, amit nagyon szeret a tulajdonosa, de már elég reménytelen lenne nekiállni tisztogatni és javítgatni, mégiscsak hagyni kellene megpihenni). Nálam ami csak határeset (nem túl elnyűtt és nem túl kicsi/nagy), az még “játszósnak” megteszi. Ha tényleg mindent kiválogatnék, amit nem (annyira) szeretek, sok olyan is lenne közöttük, ami viszont szükséges, és mivel nem akarok mostanában (egy évig 😀 ) vásárolni, nem dobálhatom ki ezeket.

Sarah, a cikk írója is egyéves vásárlási tilalmat hirdetett ruhákra (nagyon kivételes esetben vehetett cipőt és fehérneműt). Kíváncsi volt, hogy nőként hogy boldogul ebben a külsőségekre oly sokat adó társadalomban.
Kiszámolta, hogy mennyibe kerülne minden nap új ruhát venni – ennek mondjuk nem sok értelmét látom, elég távol áll tőlem a gondolat, persze jó eljátszadozni a számokkal, egészen horribilis összegek jönnek ki és biztos hogy tényleg vannak olyan boltkórosok, akik ruhák miatt verik magukat adósságba (nemcsak filmen). Nagymamám testvérének is volt egy tehetős svájci rokona, aki állítólag nem vette föl kétszer ugyanazt a ruhát… Hát, így legalább spórolt a mosáson és tárolóhelyre sem igen volt szüksége… (Persze ez a sztori épp elég messziről jött ahhoz, hogy kételkedjek benne, és reménykedem, hogy neki is volt azért 1-2 kedvenc darabja. Talán ezeket is csak egyszer vette föl, de fenntartott nekik egy szekrényt és néha megnézte őket.)
Szóval Sarah a tilalom alatt is megingott néha – nem azért, mert vásárolni akart volna, hanem mert úgy gondolta, vannak, akik ezt is sokkal jobban csinálják. Például miért lenne tegyük fel 33 darab ruhád, amikor 1, azaz egy is lehet, amit akár harmincháromszor is felvehetsz úgy, mintha minden nap mást viselnél: nagyjából ezt hirdeti ugyanis a Versalette. Aztán Sarah is rájött: nem kell, hogy ő legyen a legjobb vagy a legminimalistább, eléggé minimalista ő így is, és ez az egész csak arról szól, hogy nekünk jó legyen és megszabaduljunk attól, ami felesleges.
Az egy év alatt nemhogy nem vásárolt ruhát, de még csökkentette is a gardróbja méretét: kiválasztotta a kedvenceit, a maradékból pedig jó néhány zsáknyit eladományozott, illetve megjavított néhány tönkrement darabot.
Megszabadulni a felesleges ruháktól – amiket amúgy sem hordunk, csak kerülgetjük őket – valóban felszabadító érzés lehet és sokkal könnyebbé teszi az életünket – főleg a reggeleinket…

És egy kis extra: azzal, hogy megfogadjuk, nem vásárolunk ruhát (és más kisebb-nagyobb használati tárgyakat), akaratlanul az is feltűnik, hogy mi mindent engedünk még be fölöslegesen – és ingyen – az életünkbe: e-maileket, leveleket, szórólapokat, híreket, információkat, embereket…

Sarah azt írja, könnyű volt lemondania a vásárlásról, de az igazi változást az jelentette, hogy átnézve a dolgait rájött, elég holmija van, és nem volt rá szükség, hogy a hiányérzetét vásárlással csökkentse. Megnyugtató volt tudnia, hogy elegendő dolog van a birtokában. És ő maga is pont úgy jó, ahogy van.
A túl sok holmi csak fejfájást okoz, időt és energiát pazarlunk rájuk fölöslegesen, nem beszélve a pénzről, aminek biztos hogy sokkal jobb helye is lenne.
Azóta is folyamatosan szelektálja azokat a dolgokat amikre nincs szüksége, azért, hogy több hely maradjon annak, ami igazán fontos, amit szeret. Kiderült, hogy a sok ruha csak elvette a helyet az általa olyan nagyon szeretett könyvektől. A szükségtelen kacatok kiselejtezésével helye lett másnak, ami igazán számít, és azáltal, hogy megtalálta az egyensúlyt, végre a lelke is felfrissült.

Olykor egy finom kis változtatás a hozzáállásunkon vagy egy apró áldozat óriási eredményeket hozhat. Ne sajnáljuk a fáradtságot, hogy sorra vegyük és értékeljük, amink van, és rájövünk majd, hogy mindaz nem kevés, hanem pont elég (sőt!). És mi magunk is épp elég jók vagyunk ebben a pillanatban is! ❤

Advertisements

Szólj hozzá!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s